2017. május 27., szombat

31

2017. május 12.
Spanyolország, Barcelona

Első nap spanyolban. Alig tudtam aludni pár órát, reggel hét órakor ugyanis valaki őrült erővel dörömbölt az ajtónkon. Miután realizáltam, hogy hol is vagyok, felkészültem, hogy melegebb éghajlatra küldjem az illetőt. Sajna a tervem kudarcba fulladt, az ausztrál, miután meglátott, azonnal a karjaiba zárt. Daniel olyan szorosan ölelt, hogy alig kaptam levegőt. Mellesleg, Alla fel sem ébredt erre az egészre.
- Bocsi, hogy ilyen korán zaklatlak, csak köszönni akartam, mielőtt lemennék a pályára - vigyorgott. Egyből jókedvre derültem a közelében.
- Bejössz? - kérdeztem, az udvariasság kedvéért.
- Nem, köszi, mindjárt mennem kell. Hoztam belépőt - nyújtott át két nyakba akasztható valamit, amin a nevünk díszelgett. - Érezd magad megtisztelve, nem sok embernek adunk ám ilyet! - kacsintott.
- Milyen nagylelkű itt valaki! - hecceltem. Ránézett az órájára, és megcsóválta a fejét.
- Sajna mennem kell, ha még meg is akarok fésülködni. Mikor jöttök?
- Az első szabadedzésre kiérünk. Biztos nagyon fontos, hogy a bukó alatt is jó legyen a hajad - nevettem.
- Akkor majd a pályán! - intett, és még egyszer megölelt.
Becsuktam az ajtót, és visszamentem a szobába. Majdnem felbuktam a szétszórt bőröndökben, amiket nem volt kedvünk még hajnalban rendesen kipakolni, vagy legalább arrébb rakni. A kétszobás lakhelyünk elég jól nézett ki, letisztult, kifinomult, egy tipikus ötcsillagos hotel. Apám kifizette az egészet, mondjuk, már egy hónapja nem láttam őt se. Szerintem az egész pályát megvette volna nekem, hogy eljöjjek. Sajnos szeretetet nem tud venni.
Nagy nehezen felkeltettem Allát is, ennél már csak az volt a nagyobb kihívás, hogy mit vegyünk fel. Ő mindenképpen egy szexi egybe ruhát akart ráerőszakolni, de leállítottam, mondván, csak a pályára megyünk. Így végül egy farmer rövidnadrág és egy feszülősebb póló mellett döntöttünk (ha már a kivágást nem akartam). Megfésülködtem, a hajam természetes hullámokban fedte az egész hátamat. A tarkóm egész biztos meg fog sülni, de mindegy. Nem akartam sminkelni, de Alla - fogalmam sincs, miért - hozott egy komplett sminkkészletet, és ezzel együtt be is vonult a fürdőszobába, magával húzva engem is. A kis helységben ketten nyomorogtunk, de ő nyugodtan pakolgatott.
- Én nem fogok sminkelni - tettem fel a kezem védekezően.
- Rúgj ki egy kicsit a hámból, rakj már fel egy rúzst legalább! Ha nem is vöröset, de egy halvány rózsaszínt. Na, kérlek! - noszogatott, de én csak a fejemet ráztam.
- Ha megyünk bulizni, rakhatsz rám olyat, de a pályán biztos nem.
- Akkor highlightert. Nézd, milyen jól csillog! - tolta az arcomba a fénylő palettát. Ha nem mondja, az életben nem jövök rá, hogy mi ez.
- Ezt hova? - kérdeztem bizonytalanul. Maximum szemhéjpúdernek jó.
- Az arcodra. Na, csak egy vékony vonalat! Nem feltűnő, meg semmi, csak jól néz ki.
- Ha nem feltűnő, akkor minek rakod rám? - húztam fel az egyik szemöldököm.
- Lehetetlen vagy - forgatta a szemét. - Tetszeni akarsz Lewisnak, vagy nem? És ne gyere a ,,belső a fontos" dumával. Ragyogj végre egy kicsit! - lelkesedett. Összeillenek Daniellel.
- Jó, de csak ezt az egyet - adtam be a derekam, és hagytam, hogy rám kenje a csillámló port.
- Kész is, gyönyörű vagy! Pont olyan a színe, mint a gyűrűdnek - mosolyodott el. A járomcsontomon egy hatalmas, aranyosan csillogó vonalat fedeztem fel. Annyira nem is rossz. Igazi kihívás lesz nem elkenni.
Mivel alaposan eltöltöttük az időt a fürdőben, ezért sietni kellett. Csak párolt zöldséget reggeliztünk, nem kóstoltuk végig a helyi specialitásokat, sajnos nem jutott rá idő. Taxival mentünk ki a pályára. Hiába az orosz vér, egy kicsit izgultam a Lewisszal való találkozás miatt. Végre újra láthatom! Amint átléptük a kaput, hatalmába kerített ugyan az az érzés, mint Ausztráliában. Tíz perccel a szabadedzés előtt érkeztünk meg. A paddockban az ismert nyüzsgés fogadott. Csapatruhás emberkék szaladgáltak ide-oda, újságírók és fotósok mindenütt. Nagyrészt az emberek ilyenkor általában már elfoglalták a helyüket, kevés nézelődőt látni. Alla ide-oda forgolódott, mindent meg akart nézni. Szerencsére nem volt annyira hatalmas az egész, mint Ausztráliában, ezért könnyen megtaláltam a Red Bull motorhome-ját. A nap nem sütött, az eget felhők borították, de a levegő páratartalma miatt egyáltalán nem volt hideg, húsz fok körül lehetett. Imádtam a pálmafákat, gondolkodtam, hogy beszerzek egyet otthonra, de azért valljuk be, mégiscsak Oroszországban lakom. Maximum a műnövény jövet szóba, de az meg nem olyan szép. Egyszerűen csak élveztem, hogy megint itt vagyok. Beléptünk a légkondicionált épületbe, ami egyfajta felüdülés volt a pára miatt. A hajam a tarkómra tapadt, és csak reméltem, hogy kezdett el életre kelni a sok hullám. Természetesen Alla a szög egyenes loboncával semmi ilyesmi problémával nem küzdött, egyedül én szenvedtem. A home-ba belépve köszöntem a recepciósnak, meg még annak a pár embernek, aki az előtérben ült. Nagyon magabiztosnak nézhettem ki, azonban innentől fogalmam sem volt, hogy merre tovább. Szerencsére jött a felmentő sereg Christian személyében, aki egy másodperc töredéke alatt lehadarta, hogy merre és hogyan. Útnak indultunk a folyosókon, fél perc alatt megtaláltuk a garázst. Még jó, hogy Alla jobb tájékozódási képességgel van megáldva, mint én. Az RB13 még csodálatosabban nézett ki, mint a múltkor. Leültünk Daniel oldalára, és kaptunk egy-egy fejhallgatót. Az ausztrál szerintem nem vett észre minket, csak az előtte lévő monitort bámulta. Épphogy elhelyezkedtünk, el is kezdődött az első szabadedzés.
Az új rajtszámok az autókon elég érdekesen néztek ki, legelőször inkább azokat figyeltem. Tetszett az, hogy mindkét Mercedesnek más színű a száma, és a zászlók is jól mutattak a cápauszonyon. A Ferrarinál személy szerint nekem nem jön be ez a retro stílus, de illik a festéshez. A miénken, vagyis a Red Bullon elölnézetből egyáltalán nem látszik a szám, mert sokkal feljebb rakták. Ugyanez a Force Indiánál, ott is csak felülről lehet tájékozódni. Amit még érdekesnek találtam, az a Toro Rosso, amin kivehetetlen a szám, de még az uszonyon is, a piros festék miatt. Így csak a sisak alapján lehet felismerni a versenyzőket. Amikor megláttam a Mercedes fejlesztéseit, majdnem eltátottam a szám. Brutálisan nézett ki, imádtam. Az orr érdekes volt, egy teljesen új megoldás, plusz egy különleges légelterelő. Ha működni is fog, egész biztos, hogy valaki bejelenti vizsgálatra az FIA-hoz, hogy szabályos-e. Egy új volt a mezőnyben, Szergej Szirotkin a Renault-nál egy szabadedzés erejéig
vezethette az autót. Az első mért körre kilenc percet kellett várni, ami Felipe Massáé lett. Lewisnak is a neve mellett jelent meg idő, de ez még nem volt az igazi. A tizenharmadik percben Alonso a McLarenben hatalmas füsttel kicsúszott a pálya szélére. Valószínűleg a motorral lehetett valami, mert az autóból ömlött az olaj. Sárga zászló, bejöttek elvontatni. Ahogy felemelte a daru, mintha vödörből öntenék, úgy fojt az egész. Két perc múlva újra szabaddá tették a pályát. Egyre többen gurultak ki a boxból. A huszonnegyedik percben újabb autó állt meg: egy Ferrari, mégpedig Vettelé. Szerencsére ő vissza tudott jutni a boxba, így nem kellett megszakítani az edzést. Harmincnyolc perce tart az edzés, az idők már sokkal jobbak, mint a tavalyiak. Hamilton volt az élen. Két perc múlva az egész mezőny lecsendesedett, a Williamsesek kivételével mindenki a boxban pihent. Tíz percet kellett várni arra, hogy egy kicsit nőjön a forgalom. A mezőny közepes gumikra váltott, és sorra érkeztek a jobb idők. A Mercedes brutális, egy másodpercet adott a Ferrarinak. Igaz, ez még csak az első edzés, hülyeség lett volna messzemenő következtetéseket levonni. Negyed óra maradt még az edzésből, mikor Magnussen autója leállt. Miután eltakarították, szűk két perc maradt, amiben igazából semmi érdekes sem történt, csak köröztek. Letelt a másfél óra, Mercedes, Ferrari, Red Bull pilóták sorrendben. Felálltam, és nyújtózkodtam egy kicsit. Dani visszatért a garázsba. Allával arrébb sétáltunk, hogy ne zavarjuk a srácokat a munkában.
- Na? - kérdeztem, utalva arra, hogy hogy tetszett neki az edzés.
- Egész jó volt, unalmasabbra számítottam. Bár, még nem nagyon értettem mi micsoda - nevetett, saját magán.
- Majd belejössz - legyintettem.
- Hölgyeim - szólalt meg mögülünk egy hang. Vigyorogva fordultam hátra, tudtam, hogy az ausztrál az.
- Szia! - köszönt Alla, ugyanis ők ma még nem találkoztak. Puszival köszöntötték egymást, majd felém fordult a férfi.
- Jó a sminked - kacsintott, és egy kicsit el is pirultam. - Éhesek vagytok?
- Tudnék enni - vontam meg a vállam.
- Átöltözök, a konyhán találkozunk - mondta, és elsietett a szobája felé. Visszamentünk a motorhome-ba, apától kértem útbaigazítást. Lassan sétáltunk, de még így is egy kicsit várnunk kellett. Nem tudtam, mi tart ennyi ideig. Jó, mi lányok vagyunk, nekünk ez a normál, de ötletem sem volt, hogy mivel szöszölhetett Daniel. Felsóhajtottam, mikor végre megláttam az ausztrált, de nem egyedül.
- Ha nem nagy baj, csatlakozik hozzánk Stuart, a személyi edzőm - magyarázta.
- Stuart Smith - mutatkozott be nekünk.
- Elena Radulova.
- Alla Shishkina.
Bementünk a terembe, ahol megcsapta az orromat a finom kajaszag. Hm, van párolt zöldség is! Előre engedtek minket a fiúk, Alla nem tudom, hogy mit szedett, de biztos valami egészségeset, én pedig a zöldségekhez egy kis csirkemellet. Imádom a párolt dolgokat, és ezért még Tatyana sem szidhat le. Leültünk egy négyes asztalhoz. Daniel a tányérját roskadásig megpakolta, amit az edzője sem hagyhatott figyelmen kívül.
- Ha ezt mind megeszed, dupla annyi felülést csinálsz! - fenyegette meg.
- Én még éhes vagyok - könyörgött az ausztrál.
- Nem fogsz beférni az autóba!
- De ha nem eszek, nem lesz izmom! El fog tűnni a formás lábam! - mondta kétségbeesett hangon, mire Allával nevetésben törtünk ki. Erre az említett bevágta a hisztit, de láthatóan Stuart nem foglalkozott vele.
- Mindig ez van - legyintett.
Miután befejeztük az étkezést, a fiúk visszamentek a garázsba, mi pedig úgy döntöttünk, hogy körbenézünk a paddockban. Mondjuk a ,,döntöttünk" eléggé nagy túlzás, Alla kijelentette, hogy most meglátogatjuk Lewist. Egy kicsit izgultam. Csak remélni mertem, hogy épp nincs semmi dolga. A lány hősiesen elindult előre, utat törve magának, még mielőtt figyelmeztethettem volna, hogy a Mercedes boxa pont a másik irány.
- Majdnem - tartotta fel a mutató ujját, jelezve, hogy meg se szólaljak. Így csak halkan kuncogtam magamban.
A paddockban sétáltunk át, célba véve a szürke épületet. Bevallom, kicsit ideges voltam, viszont alig vártam, hogy újra lássam őt. Az ő boxukba nem volt engedélyünk bemenni, Red Bullosként nem is hiszem, hogy beengedtek volna. Mellesleg, a paddockot újra ellepték az emberek, így találtuk meg Angelát is, Lewis valamilyen emberét, azt hiszem média szakos, vagy ilyesmi.
- Angela! - fogtam meg a vállát, mikor elhaladt volna mellettem.
- Igen? - kérdezte meglepődve.
- Beszélhetnék Lewisszal? - kérdeztem, egyből a lényegre térve.
- Sajnálom, de Lewis nem akar beszélni - közölte faarccal.
- De én vagyok Elena! Lena! - mondtam meglepődötten.
- Tudom, ki vagy. Mint említettem, Lewis nem akar beszélni, ő mondta nekem, elhiheti. Ha nem zavar, még dolgom van - mondta, és elsietett.
Teljesen lesokkoltam. Mi az, hogy nem akar beszélni se velem? Nem értettem, mi az oka. Hiszen Oroszországban még teljesen rendben volt minden! Lehet, azóta már megharagudott rám? Ki tudja. Alla látta rajtam, hogy teljesen lesokkoltam, ezért megragadta a karom, és visszahúzott a Red Bull felé. Nem szoktam kimutatni az érzéseim, de kedvem lett volna sírni. Idegesített, hogy nem tudtam az okát, nem tudtam, miért nem akar látni se. Csak kihasznált volna? Nem úgy tűnt. Mégis igaz lenne a nagy nőfaló hírneve? Nem hiszem. Nem olyan embernek ismertem meg, tudom, hogy akármit állítanak, ő nem olyan. Ha nem ez, akkor pedig mi a baja? Legalább egy szót szólhatott volna, vagy igazán megmondhatta volna, hogy egyszerűen nem akar keresni. Személyesen, nem embereken keresztül. Nem jutottunk el a motorhome-ba, hanem inkább kimentünk, és a szurkolói részen leültünk egy székre. A kezembe temettem az arcom, de nem sírtam. Nem akartam gyenge lenni. Hát, volt egy bimbózó kapcsolat-féleségem, ami megszakadt. Úgy fogok tenni, mintha meg sem történt volna ez az egész. Nem vettem észre, hogy mennyire megváltoztam. Pozitív, vagy negatív, azt döntse el mindenki maga. Nyitottabb lettem, bátrabb, és kaptam két igaz barátot. Csak most jutott eszembe Daniel, az ausztrál, kinek nem hallgattam a szavára. Okkal mondta, hogy csak szüksége volt valakire, de amint jól lesz, már nem fogok kelleni. Igaza volt, be kellett látnom. Féltett tőle, a nagy pofára eséstől, de azt hittem, nem lehet semmi baj. Csak most tapasztaltam meg az életet. Viszont azt eldöntöttem magamban, hogy nem leszek olyan, mint a többi lány. Csak csinálom a dolgaimat normálisan, ha tudok, kijövök Danielhez a futamra, de nem változtatok stílust, meg semmi ilyesmi, nem akarom megmutatni, hogy mit vesztett. Egyszerűen csak elfogadtam, ez az ő döntése. Mégha fájdalmat is okozott, próbáltam leplezni. Csak csinálni akartam azt, mint eddig, mint Melbourne péntekén, amikor még nem ismertem.
Nem tudom, meddig ülhettünk ott. Egyikünk sem szólalt meg, csak hallgattuk a minket körülvevő nyüzsgést. Volt egy olyan érzésem, hogy Alla egyből kitalálta a gondolataim, tudta, min rágódtam.
- Visszamegyünk? - kérdezte csendesen.
- Mehetünk. De ne említs semmit Danielnek. - Nem akartam, hogy elkezdje az ,,én megmondtam" dumát. Semmi kedvem sem volt végighallgatni a prédikációját.
Visszaértünk és leültünk a garázsba, ahol már lelkesen készülődtek a következő szabadedzésre. Fel sem tűnt, hogy ennyire elvoltunk, úgy tűnt, mostanában gyakran hagyott cserben az időérzékem. Az időjárás felmelegedett, immáron huszonöt fokban gurultak ki a pályára a versenyzők pontban kettő órakor. Daniel futólépésben érkezett meg, és egyből bepattant a kocsiba, de csak tíz perc után gurult ki a forgalomba. Jelenleg Sebastian Vettel állt az élen, átlépte a 320 km/h-s csúcssebességet. A garázs másik oldala is dolgozott rendesen, Max - akinek mellesleg még nem is köszöntem - feljött másodiknak. Hallgattuk a rádióbeszélgetéseket is, bejátszották, ahogy mondták Raikkönennek, hogy hűtse az autót. Mindenki közepes keveréken ment, volt egy olyan érzésem, hogy a keményet többször nem is fogjuk látni a hétvégén. A huszonnegyedik percben zaj csapta meg a fülemet, még a fejhallgató keresztül is, ugyanis Verstappen kicsúszott a kavicságyba. Szerencsére vissza tudott jönni a boxba, de így is lengették a sárga zászlót. Egy perc sem telt bele, már vissza is vonták a sárgát. Az első, aki lágy gumikra váltott, az Vettel volt, majd a másik Ferrari követte őt. Daniel mindeközben csak a tizenegyedik helyen volt, nem ment túlzottan gyors köröket, de úgy tűnt, senki sem aggódott. Gondoltam, verseny szimuláció, vagy ilyesmi. Félidőben így nézett ki a top 10: Hamilton, Bottas, Raikkönen, Vettel, Hülkenberg, Palmer, Massa, Sainz, Grosjean, Ocon. Három perccel később beállt az első edzésen látott sorrend: Verstappen a Mercik és a Ferrarik mögött ötödik, Ricciardo hatodik. A közvetítésben megjelent a narancssárga, Verstappen-szurkoló oroszlán. Egyedül Alonsonak nem volt még mért köre, de a spanyol már a kivezetőt csinálta. Reméltem, összejön neki valami eredmény hazai közönség előtt. Három órakor piros zászlót lengettek. Először nem tudtam, miért, majd mutatták, ahogy Sainz autójáról lerepült egy darab, és azért kellett bemenni. Huszonöt perc volt hátra, mikor zöld zászlót kapott a mezőny. Max jelezte a rádión, hogy nem fordult az autója, látványosan ki is csúszott a tizenhármas kanyarban. Nyolc perccel a vége előtt megint alkatrész került a pályára: Raikkönen T-szárnyának jobb oldala esett le. Páran panaszkodtak a szélre, Bottas és Vettel is kicsúszott egyszer. Fél négykor lengették a kockás zászlót, Max ötödik, Daniel hatodik. A program holnap folytatódik a harmadik és egyben utolsó edzéssel, majd az időmérővel.
Egy órával később, mikor lezajlott minden interjú, Daniellel karöltve visszamentünk a szállodába. Allával úgy döntöttünk, hogy holnap hajnalban elmegyünk egyet futni a pályára, de addig is, ma este beülünk a wellnessbe. Jól esett a forró fürdő, és egy kicsit kiültünk a teraszra napozni is. Igaz, gyéren sütött, de legalább így nem égtünk le. Mondjuk, nem is barnultunk, de jól hangzott. Egy könnyű vacsora után hamar bebújtunk az ágyba, holnap ugyanis korán fogunk kelni. Meg tudnám szokni ezt a luxust.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése