Epilógus

2017. október 29.

Mexikó, Mexikóváros

Mexikóváros tűzpiros alkonyában tapasztaltam meg igazán, hogy mi is az.

Parázslott a levegő, jóleső nyüzsgés ölelte körül a paddock világát. Országszerte százezrek izgulták végig a futamot. Ő nem tudta, hogy itt vagyok. A futam elején, pont a felvezető körben sikerült beesnem a garázsba, ahol egyből a kezembe nyomták a fülest. Senki sem mondta ki, de mindenkinek ott motoszkált a fejében, hogy ma reális esély nyílt a címre. A felvezető kör után a piros lámpák kialvását összetett kézzel vártam. Imádkoztam, hogy ne történjen semmi a rajtnál.

Ez Mexikó, ráadásul még hívő sem vagyok, minek hallgatnának meg az égiek?

Az egész boksz egyszerre ugrott fel, mikor a negyvennégyes számú Mercedes lassulni kezdett. Csak nehogy a motorral legyen valami – mormoltam. Nem szép dolog a káröröm, de a bajnoki tabella jelenleg második helyén álló Sebastian is visszaesett. Tudtuk, hogy lehetetlen feladat beérni. Csakis abban bízhattunk, hogy nem ér fel a második helyre. Még gondolni sem akartam a címre, nehogy túlságosan beleéljem magam. Egy ország szurkolt a britnek.

Jól látható volt a sérülés az autó hátulján, majdnem az egész diffúzor leszakadt. Bíznunk kellett benne, hogy kihúzza a végéig. A kerékcserés srácok hibátlanul dolgoztak, egy mosolyt is küldtem nekik bátorításképpen. Carmennal együtt izgultunk. Így is dagadt a melle, hogy a fia háromszoros világbajnok, mit ne adna azért, ha négyszeres lenne.

A negyvenedik körben már egészen világossá vált, de még se merte senki elkiabálni. Sebastian hátránya behozhatatlanná vált. Emberi képtelenség. Pár perccel később visszaestek az eredmények, látszott, hogy ő is elengedte. Lewisszal nem kommunikáltak sokat, minden idegszálával a vezetésre koncentrált. Ellenben a garázsban folyamatosan folyt a tanácskozás és az esélylatolgatás, amit volt szerencsém végighallgatni.

Jócskán benne voltunk a délutánban, mikor elérkeztünk az utolsó körhöz. A hátrány akkora volt, hogy még kört is kapott a brit. Néma csend honolt, feszülten várakoztunk. Toto pár évet öregedett ezalatt a két óra alatt. Ugyan nem ez volt az utolsó sorsdöntő futam, de mindent beleadtunk. Minél előbb, annál jobb.

Vettel átszelte a célvonalat a negyedik helyen. A közönség is lélegzetvisszafojtva várt, a levegő megfagyott. Óráknak tűnt az a perc, míg körbeért a Mercedes. A kilencedik helyen ugyan, de célba ért. Az első pillanatban fel sem fogtam. Hatalmas üdvirigálás tört ki.

- Úristen – suttogtam hitetlenkedve, de amint ezt Bono is megerősítette, rájöttem, hogy ez a valóság.

Október huszonkilencedikén Lewis Hamilton megszerezte a negyedik világbajnoki címét, ezáltal beérte többek közt Sebastian Vettelt és Alain Prostot is.

Kicsattanó örömmel öleltem meg Lewis anyukáját, majd odamentem a többiekhez, és gratuláltam nekik is, hiszen teljes mértékben megérdemelték. Egész évben elképesztő munkát végeztek.

Euforikus állapotba került az egész csapat. Hirtelen akkora teher szakadt le mindenki válláról, hogy azt elképzelni is nehéz. Megnyerték ezt az évet is, sorozatban negyedszer is. Vigyorogva néztem, ahogy Lewis kiszaladt a tömegbe, majd visszatért hozzánk. A szerelők mögül láttam, ahogy szorosan megöleli az anyukáját. Miután elengedte, ezt a pillanatot választottam, hogy előlépjek, ki a boxutcába. Eleinte észre sem vett, mivel beálltam a többiek közé, majd mikor lepacsizott mindenkivel, nálam egy pillanatra megállt. Hitetlenkedve meredt rám. Mélyen belenéztem a szemébe, és melegség öntött el. Lehet, a két külön töltött hónap, a számtalan mélypont, veszekedés miatt még erősebben kezdtem el vonzódni hozzá, ötletem sem volt.

Érezni akartam az ölelését, a csókját, egyszerűen csak azt akartam, hogy az összes gát felszakadjon, s végre csak egymásé lehessünk. Mikor összeértek ajkaink, hirtelen megszűnt a külvilág. Nem voltak eszetlenül üvöltöző szerelők, nem volt nyakunkba öntött pezsgő, se a tűzijáték zaja, csak mi ketten. Furcsa, beazonosíthatatlan érzés kerített hatalmába. Nem vonzódás volt, hanem valami egészen más.

- El sem hiszem – mondta, majd újra megcsókolt.

Gyorsan lezavarták az eredményhirdetést, amit egy diszkrétnek tervezett ünneplés, a valóságban azonban hatalmas buli vette kezdetét. Másfél órán keresztül öntötték a nyakunkba a pezsgőt, a ruhám teljesen átázott, de egyáltalán nem zavart. Rég láttam Lewist ilyen felszabadultan ünnepelni. Már csak én voltam egy kicsit stresszes, de tudtam, hogy semmi baj sem lehet.

Éppen a szobájában ültem és a serleget nézegettem. Nem akartam elvenni tőle ezt az időt, hagytam, hagy adja ki magából az egész éves feszültséget. Az elmúlt hónapokban voltak hullámvölgyek, főleg az én életemben. A dolgok nem úgy alakultak, ráadásul az idegeskedés a viszonyunkra is kihatott. Szinte megmentett minket ez a nagydíj és a lehetőség, hogy ki tudtam utazni.

Halkan lenyomódott a kilincs, azonban mégis odakaptam a fejem. Az újdonsült bajnok sétált be rajta.

- Baj van? – kérdezte aggódva.

- Nem, csak hagyom, hagy élvezd ki ezt az időt. Rád fér – mosolyodtam el.

- Már a legtöbben pakolnak. Kijössz egy kicsit?

- Persze – bólintottam, majd felálltam.

- Már összepakoltam, gondoltam, felülhetnénk a teraszra.

Követtem őt. A langyos szél kellemesen borzolta a hajam, a hőmérséklet tökéletesnek bizonyult, már nem volt forróság, de hideg sem. Nem néztem az időt, de alkonyodott. Az égalja vörösen fénylett, a lemenő nap sugarai még éppen kilátszottak a felhők mögül. Mindig is szerettem a naplementében gyönyörködni.

Pár percig csendben ültünk egymás mellett. Mikor összekulcsolta az ujjainkat, a szívem majd’ kiugrott a helyéről. Azt kívántam, bárcsak megállna az idő, és így maradnánk örökre. Nem értettem magamat, de megszólalt, ezáltal a gondolatmenet félbemaradt.

- Szerinted nem kéne valamilyen becenevet adnunk egymásnak? Vagy ilyesmit – kezdte.

- Mire gondolsz?

- Mit szólnál, ha „barátnőm”-nek hívnálak? – Teljesen elpirultam a burkolt kérdéstől.

- Tetszene – válaszoltam tűzpiros arccal, de boldogabb nem is lehettem volna. Szorosan odahúzott magához, majd megcsókolt.

Leírhatatlan volt az érzés, de a hazafelé úton, miután kitisztult fejjel tudtam gondolkodni, megvilágosodtam. Ez nem csupán vonzódás.

Mexikóváros tűzpiros alkonyában tapasztaltam meg igazán, hogy mi is az a szerelem.

Vége