10

2017. február 24.

Milton Keynes, Egyesült Királyság

Végre elérkeztünk a pénteki naphoz, vagyis mindjárt vége ennek a hétnek is. Az elmúlt napokban robotként viselkedtem. Reggel - miután az egész világot elátkoztam - kikeltem az ágyból, és hullaként vonszoltam magam a buszhoz, ami bevisz Londonba. Utána az edzésen szenvedtem nyolc órát. Minden feladatot becsületesen végrehajtottam, ha előbb készen lettem, mint a többiek, akkor csináltam még. Nagyon akarom azt a helyet a jobb csapatban. Miután háromszor megfagytam a vízben, végre hazamehettem. A már megszokott, ürességtől kongó házban (hamarosan teszt, apa csak késő este ért haza) az első útba eső székre ledobtam magam. Egy kis pihenő után nekiálltam ebédet csinálni. Annyiból állt, hogy megsütöttem a legegészségesebb csirkehúst, amit a boltban találtam, és hozzá vágtam zöldségeket és gyümölcsöket. A tányérral a kezemben ledobtam magam a tévé elé, s miután megebédeltem, el is aludtam. Pár óra múlva úgy keltem fel, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Ekkor már este nyolc óra volt. Ilyenkor gyorsan átfutottam a híreket. Elkezdtem aktívan nézegetni a Forma-1-es honlapokat is. A Mercedes videója nagyon ütős lett. Háromszáz-hatvan fokban vették fel Lewis Hamilton egy körét, és magát a bemutatót is. Hiába, hogy Red Bullos az apám, attól még a Mercedest is nagyon szeretem, vagyis inkább csak Lewist. Persze ezt nem kötöm az orrukra, de szívesen megismerném őket is. S miután kicsodálkoztam magam, átöltöztem pizsamába és elvonultam aludni. Így nézett ki az előző négy napom. Áldom az eget, hogy ma nem kell menni.
Nyújtózkodtam egy nagyot, miközben roppant a vállam. Jó dolog, ha az embernek már tizennyolc éves korában tönkremennek a csontjai. Gondoltam, felhívom Danit, hogy mikor mennek. Nem szeretném ezt az egészet. Olyan jól éreztem magam vele, mint egy igazi baráttal. Ráadásul a közelében mindig jókedvre derülök. Nem érzem a fáradságot.
- Szia, csak azt szeretném kérdezni, hogy mikor indultok? Ma be tudnék jönni.
- Jé, Elena, téged is hallani a telefonba? - tettetett csodálkozást - Holnap reggel indulunk. Ugye bejössz elbúcsúzni? Ausztráliában ott leszel? Akkor legalább Kínába gyere!
- Lassíts egy kicsit, nem tudom még pontosan, hogy mikor mit csinálok. Majd ott beszélünk, fél óra és itt leszek - tettem le nevetve a telefont. Megint túlpörgött.
Már törzs utasnak számítok itt a buszokon, ezért üdvözöltem a vezetőt is. Ma már nem volt kedvem a külsőmre adni, ezért egyszerű cicanadrágban és egy bő pulcsiban mentem, tornacipővel. A régi barátom ismét meglátogatott, mégpedig az izomláz személyében, ezért végképp a kényelemre szavaztam. Visszatért a régi Elena.
Belépve az ajtón, pár futkosó emberrel találtam szembe magam. Egy kicsit tovább mentem, hátha meglelem az ausztrált, ugyanis a pontos helyet nem beszéltük meg. Három percnyi forgolódás után meguntam, és leültem egy fotelbe.
- Elena - szólított meg valaki. Érdeklődve néztem fel, s a nyakamat kitörve pillantottam a legalább három méternek tűnő hollandra.
- Igen?
- Dani bent van a garázsban, gondolom hozzá jöttél.
- Igen. Az pontosan hol is van?
- Megmutatom - mondta, s elindult előre felé hatalmas léptekkel. Csak futólépésben értem mellé, úgy látszik, nem akart lassítani. Ezért utálom a rövid lábamat.
- Miért nem kedvelsz? - törtem meg a kínos csendet, ami beállt köztünk. Így utólag, kicsit beképzelten hangzott a kérdés, mintha elvárnám tőle, hogy szeressen. Igazából csak érdekelt, hogy miért ilyen hideg velem, bár, múltkor egész jól elvoltunk. Szemlátomást nem tetszik neki, amikor Danivel vagyok. Biztos, hogy nem féltékeny, mi oka lenne rá? Valami más van itt, csak nem tudom, hogy mi. Ezt szeretném kideríteni?
- Kellene, hogy kedveljelek? - húzta fel a szemöldökét. Valószínűleg nem úgy értelmezte, ahogy akartam.
- Nem, csak érdekel, hogy miért zavar az, ha Daniellel vagyok - fújtam ki a tüdőmben tartott levegőt. Félreértés ne essék, nem vagyok ennyire nyitott, csak muszáj volt megkérdeznem, ha már belementünk a témába. Így is az ujjaimat tördeltem közben. Nem szeretem a konfliktusokat.
- Miből gondolod? - rázott le egyből, de nem hazudott valami jól. Látszott rajta, hogy beletrafáltam.
- Látszik - vontam meg a vállam, nyitva hagyva a témát.
- Csak nem szeretném, ha elvennéd a munka elől a figyelmét - kérdőn néztem rá, mire folytatta - olyan lány vagy, aki az esete. Megjöttünk.
Már értem, hogy mi a gondja Maxnek, de alaptalan a feltételezése. Ha jól informálódtam az oldalakról, akkor elvileg barátnője van. Semmit sem akar tőlem, és én se tőle, egyszerűen csak barátok vagyunk! Nem gondolom, hogy ez annyira hihetetlen. Ha meg tényleg elveszem a figyelmét, akkor úgy is szólna Christian. De eleve ritkán járok be az edzések miatt, sőt, most még inkább nem fognak látni. Körülnéztem, és tényleg itt a garázs. Egyből feltűnt a két hatalmas, bikákkal díszített kamion. Ötletem sincs, hogy hogyan és mivel szállítanak ennyi cuccot.
- Szia! Idetaláltál? - Nem, nem vagyok itt, ez csak a hologramom. Természetesen ezt nem mondtam ki hangosan, de mindig is utáltam az ilyen hülye kérdéseket. Ha előtted állok, akkor miért kérdezel ilyeneket?
- Igen - mosolyogtam rá Danire.
- Te jó ég, már annyira várom a teszteket, végre elkezdődik a szezon - mesélte lelkesen. Látszott, hogy imádja ezt csinálni. Ahányszor előkerült ez a téma, mindig olyan lelkesedéssel tudott beszélni, amit irigyeltem. Közben hatalmas zajjal pakolt mindenki, rengeteg ember tologatott különböző dobozokat, alkatrészeket.
- Gyere - fogta meg a felkarom Dani, és kihúzott a tömegből. - Tök jó, mert én ülök elsőnek autóba. El tudod képzelni, hogy már hétfőn Barcelonában körözgetek? - csak nevettem rajta, igazából nem is tudtam mit mondani. - Majd küldök képeket. Messengeren jó?
- Persze, már várom - bíztattam. Olyan szívesen mennék velük én is, de hív a kötelesség. Mindenesetre, várom az eredményeket. Igaz, hogy a Mercedesnek szurkolok, mostanában ők a favoritok, de attól még nekik is szorítok. Elvégre, itt vannak a barátaim, legalábbis egy biztosan.
- Megnézed a sisakom? - kérdezte, s meg sem várva a választ, megint elhúzott magával. Egy kis irodaszerűségben voltunk, vagy nevezhetjük akár egy raktárnak is. Elég szűkös volt a hely, alig fértünk el. Kotorászott egy picit, aztán egy kék zsákot fogott a kezében.

- Nézd - húzta le a szövetet, és megpillantottam a bukóját. Hasonló, mint a tavalyi, a koncepció lett más. Megmaradtak a világos kék-fehér színek, csak középen volt a Red Bull része, a szokásos színekben és a felirattal. Érdeklődve bámultam a darabot, majd az ausztrál arcára pillantottam. Felhúzta az egyik szemöldökét, véleményre várva.
- Nekem nagyon tetszik, főleg a kék.
- Akkor jó. Most már tudod, hogy melyik sisakos embernek kell szurkolni - nevetett, majd visszacsomagolta. Kimentünk a helységből, vissza oda, ahol voltunk.

Néztem egy ideig, ahogy még pakolásznak, de feleslegesnek tartottam magam ebben a légtérben. Danit is hívták valahova. A lelkemre kötötte, hogy nézzem a weboldalukat, ne maradjak le semmiről. Miután elbúcsúztunk, odamentem apához is. Sok sikert kívántam neki. Az volt a reakciója, hogy vigyem haza a kocsiját, és majd zárjak be. A könnyes elválás elmaradt, de azért egy puszi történt. Kellene valami jó elfoglaltságot találni, mert ötletem sincs, hogy mit csinálok itt két napig, egyedül. Elmegy a Red Bull. Ijesztő belegondolni, hogyha ők nem lettek volna itt, akkor egy fél hónapon át csak unatkozom. Hálás vagyok nekik. Megmentettek a punnyadástól és a véget nem érő semmittevéstől. Kezdett alakulni az életem, végre elmondhattam magamról, hogy van hova mennem, ha nincs edzés, akkor nem csak otthon gubbasztok. Már kezdetlegesen élni kezdtem az életet, egy kicsit kitörtem az antiszociális és pesszimista látásmódból. S most mindaz, ami kialakult, egy perc alatt tönkrement.