![Fáradt Lélek [Befejezett]](http://2.bp.blogspot.com/-mz6yrLpSSCQ/WOCq8iV9osI/AAAAAAAAAmQ/ZaNePnMgdgYMXMNyR9gc6msD8GFSAW-eQCK4B/s828/fejl%25C3%25A9c.jpg)
2017. február 19.
Milton Keynes, Egyesült Királyság
A tegnap este nem alakult valami jól. Végig csak a monoton beszédet hallhattunk. Már a negyedik után nem számoltam az embereket, akik kijöttek beszédet tartani. Fejenként legalább negyed órát álldogáltak a mikrofon előtt. Nem mondom, hogy hamar, de valamikor tíz óra körül szerencsére vége lett. Ráadásul én nem is értek ezekhez a dolgokhoz, csak annyit, hogy aki pénzel, annak rajta van a logója a ruhánkon. Bár, ez nem is az enyém, hanem Tatyana dolga. A ruhámban semmi extra sem volt. A hajamon párszor átfutottam hajvasalóval, így nem állt annyira hullámosan. A ruhám egy bő, fekete kivágott felsőből és egy mintás szoknyából állt. Imádom ezt a hosszú ujjút, annyira kényelmes. Csak a szoknyám volt idegesítő, mert mindig felcsúszott. A sminkem szokásosan átlagos, és nem is lett volna több időm rá. Natalie épségben hazafuvarozott, de így is csak egy órám volt elkészülni. Azon az emberen már nem gondolkodtam, de ez így kicsit igazságtalan, hogy ő látta az arcomat. Csak egy futó beszélgetés, nem képzeltem bele többet. Ha tényleg ismerkedni akart volna, akkor elkéri a számom.
A bemutató után még itt kellett maradni egy kicsit, az okát nem mondták meg, de az edzők elvonultak beszélgetni. Mi meg ott maradtunk az unalom társaságában. Igyekeztem elütni az időt Vladával. Nem vagyunk rászokva a telefonra, ezért az sem foglalt le annyira. Se az edzésen, se a versenyen nem vehetjük elő a telefont, mondván, elvonja a figyelmünket. Teljes szigor van, akinek a kezében meglátják, elküldik büntetőt úszni. Ami nem egy kellemes dolog.
Fáradtan nyújtózkodtam a hajnali órákban, miután elküldtem
melegebb éghajlatra az ébresztőt. Vasárnap van, azaz egy újabb reggeli edzés
kezdete. Még tegnap közölte velem Tatiana, hogy én egy órával tovább maradok,
mert elkezdjük összerakni az új szólót. A zenére rábólintott, csak egy kicsit
át kellett szerkeszteni, de nagyjából ugyan az. Szuper, szóval ma öttől egészen
nyolcig szenvedek a vízben. Vasárnaponként mindig csak a medencében van edzés,
nem tartanak szárazt. Szombatonként is csak egy kicsi szokott lenni, fél óra
körül. Ha pedig kűrözünk, vagy nagyon belelendültek a csapat szervezésébe,
akkor akár négy órát is bent fagyoskodunk.
Konkrétan égett a tüdőm, a torkom kiszáradt, csak kapkodtam a levegőt. Vége, ezt is túléltem. Pontosan nyolc órakor elhagytam a fagyos vizet, amiben majdnem a halálomat leltem. Tatianának sikerült egy olyan lábat kitalálnia, ami legalább húsz másodpercig tart, közvetlenül a beugrás után. Szóval, miután fejessel beérkeztem a vízbe, nem jöhetek fel, hanem egy jó kis spárgás-forgós kiszúr következik. Utána rögtön egy láb, ami alatt körülbelül hat teljes kört csinálok, és nagyon fullasztó. Komolyan, mikor egymás után megcsináltatta velem hatszor, már csillagokat láttam. Nagyon jó, az elején rögtön elfáradok. Ezt hozta a sors, ez esetben Tatiana.
A többiek már mind hazamentek, ezért egyedül öltöztem. Ilyenkor a legtöbb ember alszik. Ehhez képest én már egy komplett edzést megcsináltam. A lábaimat szinte húztam magam után, amit csak tetézett, hogy a buszmegálló nincs valami közel a házhoz. A tíz fokban enyhe szél fújt, ezért a hajamat alaposan megszárítottam, még az uszodában. Azért nem szeretnék kopasz lenni.
Ledőltem a fekete bőrkanapéra, és a tévét kezdtem el kapcsolgatni, annak reményében, hogy találok orosz adót. Nem szeretem, ha angolul beszélnek a filmben, sokkal inkább az anyanyelvemet preferálom. Mint említettem, nem szoktam ilyenkor éhes lenni. Kényelmesen elhelyezkedtem a párnák között, és pótoltam az alváshiányt.
- Szia Elena, Daniel kérte, hogy hívjalak fel. Üzeni, hogy szeretné, ha ma bejönnél a gyárba. Ő azért nem tud hívni, mert fotózáson van. Az új overállt próbálják éppen.
- Szia, köszi, hogy szóltál, igyekszem hamar odaérni.
- Rendben, ha még nem végeznek, akkor az első emeleten, a folyosón a legutolsó ajtó a baloldalon.
- Oké, maximum egy óra és jövök - tettem le a telefont. Meglepett a csapatfőnök hívása. Úgy látszik, már megszokás, hogy minden vasárnap bemegyek ebédre. Természetesen ennek örülök, hogy szívesen látnak, még ha csak a büfét fogyasztom is.
Gyorsan átvettem a melegítőmet, amiben eddig lustálkodtam. Ma nem öltöztem ki annyira, mint a múlt héten, már nem volt meg hozzá az életkedvem. Azért próbáltam nőies lenni, szóval a - hideg ellenére - egy cicanadrág és egy vastag, fehér pulcsi mellett döntöttem. Nem törődve az edzőm utasításával, felhúztam a lábamra a fekete magas sarkúmat, amit még pénteken is viseltem. Daniel meg is dicsérte, ami kifejezetten jól esett. Rég kaptam bókot egy férfitól.
Az épületbe belépve köszöntem Ginának, aki a recepció mögött ült. A biztonság kedvéért tőle is megkérdeztem, hogy hova is kéne mennem, mert nem nagyon emlékeztem rá. És még a lépcsőt is meg kellett keresnem, én ugyanis nem megyek lifttel. Képtelenség, soha az életben nem fogok beszállni abba a mozgó halálkabinba. Mi van, ha beragadok? Te jó ég, ott helyben ájulnék el. Eleve nem bírom a kis helyeket, és ez még mozog is. Egy emelet sétálva meg se kottyan (mire jó, ha sportol az ember). Útközben nem találkoztam senkivel, gondolom, még bent vannak. Óvatosan kinyitottam a piszkos fehér ajtót, és belestem. Igen, sikerült jó helyre benéznem.
A hatalmas szobában félhomály uralkodott. Csak a fehér vászon s körülötte volt kivilágítva. Milliónyi kamera és egyéb eszköz vette körül, amiktől nem is igazán láttam, hogy pontosan mi folyik ott.
- Angie! - kiáltott fel valaki mögülem a sötétségből, karjaival szorosan átölelt. Nem viszonoztam, hanem érdeklődve néztem rá. A magasságából ítélve csakis a holland lehet. Be kell, hogy valljam, jó illata volt. Furcsa, nem olyan, mint Dani ölelése, ebben sokkal több érzelmet fedeztem fel. Azért, mert másnak hitt.
- Bocsánat, hátulról azt hittem, hogy a barátnőm vagy - nevetett fel erőltetetten, miközben idegesen a hajába túrt.
- Semmi baj - mosolyodtam el természetellenesen én is. Nem vagyok az a pirulós fajta, de ez nagyon kínos volt.
- Daniel bent van az öltözőben, mindjárt jön - mondta, hogy megtörje a köztünk beállt kínos csendet.
- Rendben, megvárom - intettem, s elindultam egyenesen.
- Na? - kérdezte, s közben lányosan körbefordult, mintha szoknyája lenne. El kellett nevetnem magam, csak utána tudtam biztosítani, hogy jó.
- Nekem tetszik - mosolyogtam rá.
- Viszont azt nem tudom, hogy minek kellett annyi bőrszínű cuccot rárakni a fejembe, úgy se látszik - morgott.
- Mármint alapozót?
- Aha. Először azt hittem, arcfestés lesz - vigyorodott el.
- Nem értesz a női dolgokhoz - csaptam a vállára röhögés közepette.
- Mennem kell vissza. Ugye itt maradsz, és megnézel? Nagyon szexin fogok pózolni - búcsúzkodott.
- Persze, megvárlak. Utána megyünk ebédelni?
- Amint véget ért a munka. Már éhes vagyok - mutatott a hasára. Néha olyan, mint egy nagy gyerek. Mivel hívták vissza a kamerák elé, ezért intett egyet, s elfutott.
Leültem az egyik üresen álló, remélhetőleg nem használatban lévő rendezői székre. Oldalnézetből tárult elém a vászon. Dani beállt középre, de a biztonság kedvéért még egyszer bepúderezték. Nevetnem kellett, ahogy elkezdett tüsszenteni a portól. Érdeklődve figyeltem, amint először csak fehér fényben, majd később előkerült a kék-piros világítás is. Gondolom, ezeket fogják feltölteni. Időközben Max is beállt. Még tizenöt percen keresztül álltak teljesen szigorú arccal a fény felé. Egy kicsit viccesnek találtam, nem sűrűn látni az ausztrált ilyen komoly kinézettel. Mindenesetre, a képek önmagukért beszélnek, nekem legfőképp a csapat színének fényei tetszettek. Igazán drámai hatást keltettek. Azért maga az overáll sem volt semmi. Az a letisztult, domináló sötétkék szín és hozzá a rikító piros elnyerte a tetszésemet. Ezért is szeretem ennyire az autót is. Imádom a sötét színeket, bármennyire is illene hozzám a rózsaszín.
- Beállhat Elena egy fotóra? - kérdezte az éppen a kamerák előtt álló Dani, kiszakítva a merengésemből.
- Nem, nem kell - utasítottam el a meghívást azonnal. Nem vagyok egy fotogén alkat, maximum a versenyeken szeretek pózolni. Csillogó ruhában és egy kiló sminkben.
- De, gyere! Az én kedvemért - mosolygott rám, s a karomnál fogva elkezdett húzni.
- Nem, tényleg nem szük…
- Mosolyt! - vágott a szavamba a szemben lévő kamera mögött álló hölgy. Dani az egyik kezével átölelte a nyakamat, és féloldalasan magához húzott. Visszanézve, az arcán felfedezhető volt a jól ismert, összes fogat kivillantó mosolya. Én egy kicsit felfelé tartottam a fejem, részben a pilóta karja miatt. Becsukott szemmel vigyorogtam, mint a tejbe tök, majdnem a fülemig ért a mosolyom. Nem mondanám azt, hogy csúnya vagyok rajta, inkább aranyos összhatást kelt. Azért a biztonság kedvéért megjegyeztem:
- Ezt ne rakjátok ki sehova - mondtam, miközben nevetve távoztam a fehér vászonról.
Kiléptem az ajtón. Az ausztrál megígértette velem, hogy találkozzunk a büfénél, miután átöltözik. Így elkezdtem a kajás részleg felé sétálni, ügyelve arra, hogy ne tévedjek el. Miután sikerült megtalálnom azt az utat, amin idejöttem, boldogan ültem le az egyik székre.
- Megérkeztem - vágódott le mellém egy férfi, majdnem elvétve az ülőalkalmatosságot. Szerencse, hogy nem csúszott le róla.
- Azt látom - nevettem a bénázásán.
- Milyen volt? Ugye, hogy szexi voltam? - kérdezte perverz mosollyal az arcán. Imádom, hogy mindig ilyen komoly témákról tudunk beszélni.
- Nagyon - biztosítottam. Mielőtt elkezdhetett volna beszélni, valaki leült mellénk. Vagyis inkább valakik.
- Sziasztok - húzta oda az egyik műanyag széket a másik asztaltól Max. Érdeklődve néztem a hollandra. Mi nem vagyunk túlzottan jóban, gondolom, a csapattársához jött. Mellette megállt egy lány. Felnéztem rá. Egész biztos, hogy magasabb nálam. Az arca vékony, és a szőke haja nagyon hasonlít az enyémhez. Gondolom, ő a barátnője. Már értem, hogy hátulról miért keverhetett össze bennünket a félhomályban.
- Angelien Frans - mutatkozott be. A hangja ismerősen csengett, bár nem tudtam, hogy miért és honnan.
Meglepően jól elbeszélgettünk négyesben. Megismertem a lányt is, mint kiderült, sok a közös vonásunk. Ki tudja, talán itt még barátokra is lelek. Bár ez túlzás. Annyira mélyen nem mentünk bele egymás életébe, inkább maradtunk a felszínes témáknál. Nem akartam kiteregetni minden információt már az első találkozásnál. Ki tudja, hogy lesz-e még több.
Megszerettem ezt a helyet, főleg Danit. Ne értsétek félre, csak örülök, hogy van egy fiúbarátom. Az apámon és az egyesületi masszőrsrácon kívül nem is beszélgetek nagyon mással az ellenkező nemből. Egyke gyerekként még bátyám sincsen. Csak azt sajnálom, hogy Barcelonába nem mehetek velük. Pedig annyira szívesen megnézném a teszteket, amikor még nyugi van. Bár, még Melbourneba se fogok eljutni. Talán az Orosz nagydíj jöhet szóba, vagy ami még közel esik, nem egy napnyi a repülőút. De az is lehet, hogy a kínai nagydíj és a verseny nagyjából egyre esik. A szereplések után mindig kapunk egy kis pihenőt, kivéve, amikor már két hét múlva újra menni kell. Ha egy hónap van még a következőig, akkor általában megadnak két napot, a hétfőt és a keddet. Természetesen csak akkor, ha jól szerepeltünk. Ha nem, akkor az edzés maga lesz a pokol utána. Jobb nem kihúzni a gyufát.
- Elena, mikor jössz el velünk
bulizni? - tette fel Daniel a kérdést, amire mindenki érdeklődve várta a
választ. Illetlenség lett volna visszautasítani. Látva a tanácstalan fejemet,
meglepetésemre a holland kisegített.
- Ha nyerünk Melbourneban - vigyorgott. Te jó ég, mit terveznek?
Milton Keynes, Egyesült Királyság
A tegnap este nem alakult valami jól. Végig csak a monoton beszédet hallhattunk. Már a negyedik után nem számoltam az embereket, akik kijöttek beszédet tartani. Fejenként legalább negyed órát álldogáltak a mikrofon előtt. Nem mondom, hogy hamar, de valamikor tíz óra körül szerencsére vége lett. Ráadásul én nem is értek ezekhez a dolgokhoz, csak annyit, hogy aki pénzel, annak rajta van a logója a ruhánkon. Bár, ez nem is az enyém, hanem Tatyana dolga. A ruhámban semmi extra sem volt. A hajamon párszor átfutottam hajvasalóval, így nem állt annyira hullámosan. A ruhám egy bő, fekete kivágott felsőből és egy mintás szoknyából állt. Imádom ezt a hosszú ujjút, annyira kényelmes. Csak a szoknyám volt idegesítő, mert mindig felcsúszott. A sminkem szokásosan átlagos, és nem is lett volna több időm rá. Natalie épségben hazafuvarozott, de így is csak egy órám volt elkészülni. Azon az emberen már nem gondolkodtam, de ez így kicsit igazságtalan, hogy ő látta az arcomat. Csak egy futó beszélgetés, nem képzeltem bele többet. Ha tényleg ismerkedni akart volna, akkor elkéri a számom.
A bemutató után még itt kellett maradni egy kicsit, az okát nem mondták meg, de az edzők elvonultak beszélgetni. Mi meg ott maradtunk az unalom társaságában. Igyekeztem elütni az időt Vladával. Nem vagyunk rászokva a telefonra, ezért az sem foglalt le annyira. Se az edzésen, se a versenyen nem vehetjük elő a telefont, mondván, elvonja a figyelmünket. Teljes szigor van, akinek a kezében meglátják, elküldik büntetőt úszni. Ami nem egy kellemes dolog.
Konkrétan égett a tüdőm, a torkom kiszáradt, csak kapkodtam a levegőt. Vége, ezt is túléltem. Pontosan nyolc órakor elhagytam a fagyos vizet, amiben majdnem a halálomat leltem. Tatianának sikerült egy olyan lábat kitalálnia, ami legalább húsz másodpercig tart, közvetlenül a beugrás után. Szóval, miután fejessel beérkeztem a vízbe, nem jöhetek fel, hanem egy jó kis spárgás-forgós kiszúr következik. Utána rögtön egy láb, ami alatt körülbelül hat teljes kört csinálok, és nagyon fullasztó. Komolyan, mikor egymás után megcsináltatta velem hatszor, már csillagokat láttam. Nagyon jó, az elején rögtön elfáradok. Ezt hozta a sors, ez esetben Tatiana.
A többiek már mind hazamentek, ezért egyedül öltöztem. Ilyenkor a legtöbb ember alszik. Ehhez képest én már egy komplett edzést megcsináltam. A lábaimat szinte húztam magam után, amit csak tetézett, hogy a buszmegálló nincs valami közel a házhoz. A tíz fokban enyhe szél fújt, ezért a hajamat alaposan megszárítottam, még az uszodában. Azért nem szeretnék kopasz lenni.
Ledőltem a fekete bőrkanapéra, és a tévét kezdtem el kapcsolgatni, annak reményében, hogy találok orosz adót. Nem szeretem, ha angolul beszélnek a filmben, sokkal inkább az anyanyelvemet preferálom. Mint említettem, nem szoktam ilyenkor éhes lenni. Kényelmesen elhelyezkedtem a párnák között, és pótoltam az alváshiányt.
***
Ijedten ugrottam fel a telefonom csörgésére. A francba,
elfelejtettem lenémítani. Ki keres ilyenkor? Ránéztem az órára, már tíz múlt
pár perccel. Nem sikerült valami sokat pihennem. Megnyitottam az előzményeket
és láttam, hogy Christian az. Még a találkozásunkkor elmentettem a számát. Mit
akarhat? Érdeklődve hívtam vissza.- Szia Elena, Daniel kérte, hogy hívjalak fel. Üzeni, hogy szeretné, ha ma bejönnél a gyárba. Ő azért nem tud hívni, mert fotózáson van. Az új overállt próbálják éppen.
- Szia, köszi, hogy szóltál, igyekszem hamar odaérni.
- Rendben, ha még nem végeznek, akkor az első emeleten, a folyosón a legutolsó ajtó a baloldalon.
- Oké, maximum egy óra és jövök - tettem le a telefont. Meglepett a csapatfőnök hívása. Úgy látszik, már megszokás, hogy minden vasárnap bemegyek ebédre. Természetesen ennek örülök, hogy szívesen látnak, még ha csak a büfét fogyasztom is.
Gyorsan átvettem a melegítőmet, amiben eddig lustálkodtam. Ma nem öltöztem ki annyira, mint a múlt héten, már nem volt meg hozzá az életkedvem. Azért próbáltam nőies lenni, szóval a - hideg ellenére - egy cicanadrág és egy vastag, fehér pulcsi mellett döntöttem. Nem törődve az edzőm utasításával, felhúztam a lábamra a fekete magas sarkúmat, amit még pénteken is viseltem. Daniel meg is dicsérte, ami kifejezetten jól esett. Rég kaptam bókot egy férfitól.
Az épületbe belépve köszöntem Ginának, aki a recepció mögött ült. A biztonság kedvéért tőle is megkérdeztem, hogy hova is kéne mennem, mert nem nagyon emlékeztem rá. És még a lépcsőt is meg kellett keresnem, én ugyanis nem megyek lifttel. Képtelenség, soha az életben nem fogok beszállni abba a mozgó halálkabinba. Mi van, ha beragadok? Te jó ég, ott helyben ájulnék el. Eleve nem bírom a kis helyeket, és ez még mozog is. Egy emelet sétálva meg se kottyan (mire jó, ha sportol az ember). Útközben nem találkoztam senkivel, gondolom, még bent vannak. Óvatosan kinyitottam a piszkos fehér ajtót, és belestem. Igen, sikerült jó helyre benéznem.
A hatalmas szobában félhomály uralkodott. Csak a fehér vászon s körülötte volt kivilágítva. Milliónyi kamera és egyéb eszköz vette körül, amiktől nem is igazán láttam, hogy pontosan mi folyik ott.
- Angie! - kiáltott fel valaki mögülem a sötétségből, karjaival szorosan átölelt. Nem viszonoztam, hanem érdeklődve néztem rá. A magasságából ítélve csakis a holland lehet. Be kell, hogy valljam, jó illata volt. Furcsa, nem olyan, mint Dani ölelése, ebben sokkal több érzelmet fedeztem fel. Azért, mert másnak hitt.
- Bocsánat, hátulról azt hittem, hogy a barátnőm vagy - nevetett fel erőltetetten, miközben idegesen a hajába túrt.
- Semmi baj - mosolyodtam el természetellenesen én is. Nem vagyok az a pirulós fajta, de ez nagyon kínos volt.
- Daniel bent van az öltözőben, mindjárt jön - mondta, hogy megtörje a köztünk beállt kínos csendet.
- Rendben, megvárom - intettem, s elindultam egyenesen.
A meglehetősen furcsa beszélgetés után inkább egy helyben
maradtam. Maxszel nem vagyunk valami jó viszonyban. Bár, kíváncsi vagyok, hogy
hogy nézhet ki a barátnője, ha összekevert vele.
- Szia! - üdvözölt valaki elnyújtott A betűvel. Ez csak is
Daniel.
- Szia - fordultam meg. Teljes Red Bullos felszerelésben
állt meg előttem, így megcsodálhattam az új overállt is. Mit ne mondjak, nagyon
jól néz ki.- Na? - kérdezte, s közben lányosan körbefordult, mintha szoknyája lenne. El kellett nevetnem magam, csak utána tudtam biztosítani, hogy jó.
- Nekem tetszik - mosolyogtam rá.
- Viszont azt nem tudom, hogy minek kellett annyi bőrszínű cuccot rárakni a fejembe, úgy se látszik - morgott.
- Mármint alapozót?
- Aha. Először azt hittem, arcfestés lesz - vigyorodott el.
- Nem értesz a női dolgokhoz - csaptam a vállára röhögés közepette.
- Mennem kell vissza. Ugye itt maradsz, és megnézel? Nagyon szexin fogok pózolni - búcsúzkodott.
- Persze, megvárlak. Utána megyünk ebédelni?
- Amint véget ért a munka. Már éhes vagyok - mutatott a hasára. Néha olyan, mint egy nagy gyerek. Mivel hívták vissza a kamerák elé, ezért intett egyet, s elfutott.
Leültem az egyik üresen álló, remélhetőleg nem használatban lévő rendezői székre. Oldalnézetből tárult elém a vászon. Dani beállt középre, de a biztonság kedvéért még egyszer bepúderezték. Nevetnem kellett, ahogy elkezdett tüsszenteni a portól. Érdeklődve figyeltem, amint először csak fehér fényben, majd később előkerült a kék-piros világítás is. Gondolom, ezeket fogják feltölteni. Időközben Max is beállt. Még tizenöt percen keresztül álltak teljesen szigorú arccal a fény felé. Egy kicsit viccesnek találtam, nem sűrűn látni az ausztrált ilyen komoly kinézettel. Mindenesetre, a képek önmagukért beszélnek, nekem legfőképp a csapat színének fényei tetszettek. Igazán drámai hatást keltettek. Azért maga az overáll sem volt semmi. Az a letisztult, domináló sötétkék szín és hozzá a rikító piros elnyerte a tetszésemet. Ezért is szeretem ennyire az autót is. Imádom a sötét színeket, bármennyire is illene hozzám a rózsaszín.
- Beállhat Elena egy fotóra? - kérdezte az éppen a kamerák előtt álló Dani, kiszakítva a merengésemből.
- Nem, nem kell - utasítottam el a meghívást azonnal. Nem vagyok egy fotogén alkat, maximum a versenyeken szeretek pózolni. Csillogó ruhában és egy kiló sminkben.
- De, gyere! Az én kedvemért - mosolygott rám, s a karomnál fogva elkezdett húzni.
- Nem, tényleg nem szük…
- Mosolyt! - vágott a szavamba a szemben lévő kamera mögött álló hölgy. Dani az egyik kezével átölelte a nyakamat, és féloldalasan magához húzott. Visszanézve, az arcán felfedezhető volt a jól ismert, összes fogat kivillantó mosolya. Én egy kicsit felfelé tartottam a fejem, részben a pilóta karja miatt. Becsukott szemmel vigyorogtam, mint a tejbe tök, majdnem a fülemig ért a mosolyom. Nem mondanám azt, hogy csúnya vagyok rajta, inkább aranyos összhatást kelt. Azért a biztonság kedvéért megjegyeztem:
- Ezt ne rakjátok ki sehova - mondtam, miközben nevetve távoztam a fehér vászonról.
Kiléptem az ajtón. Az ausztrál megígértette velem, hogy találkozzunk a büfénél, miután átöltözik. Így elkezdtem a kajás részleg felé sétálni, ügyelve arra, hogy ne tévedjek el. Miután sikerült megtalálnom azt az utat, amin idejöttem, boldogan ültem le az egyik székre.
- Megérkeztem - vágódott le mellém egy férfi, majdnem elvétve az ülőalkalmatosságot. Szerencse, hogy nem csúszott le róla.
- Azt látom - nevettem a bénázásán.
- Milyen volt? Ugye, hogy szexi voltam? - kérdezte perverz mosollyal az arcán. Imádom, hogy mindig ilyen komoly témákról tudunk beszélni.
- Nagyon - biztosítottam. Mielőtt elkezdhetett volna beszélni, valaki leült mellénk. Vagyis inkább valakik.
- Sziasztok - húzta oda az egyik műanyag széket a másik asztaltól Max. Érdeklődve néztem a hollandra. Mi nem vagyunk túlzottan jóban, gondolom, a csapattársához jött. Mellette megállt egy lány. Felnéztem rá. Egész biztos, hogy magasabb nálam. Az arca vékony, és a szőke haja nagyon hasonlít az enyémhez. Gondolom, ő a barátnője. Már értem, hogy hátulról miért keverhetett össze bennünket a félhomályban.
- Angelien Frans - mutatkozott be. A hangja ismerősen csengett, bár nem tudtam, hogy miért és honnan.
Meglepően jól elbeszélgettünk négyesben. Megismertem a lányt is, mint kiderült, sok a közös vonásunk. Ki tudja, talán itt még barátokra is lelek. Bár ez túlzás. Annyira mélyen nem mentünk bele egymás életébe, inkább maradtunk a felszínes témáknál. Nem akartam kiteregetni minden információt már az első találkozásnál. Ki tudja, hogy lesz-e még több.
Megszerettem ezt a helyet, főleg Danit. Ne értsétek félre, csak örülök, hogy van egy fiúbarátom. Az apámon és az egyesületi masszőrsrácon kívül nem is beszélgetek nagyon mással az ellenkező nemből. Egyke gyerekként még bátyám sincsen. Csak azt sajnálom, hogy Barcelonába nem mehetek velük. Pedig annyira szívesen megnézném a teszteket, amikor még nyugi van. Bár, még Melbourneba se fogok eljutni. Talán az Orosz nagydíj jöhet szóba, vagy ami még közel esik, nem egy napnyi a repülőút. De az is lehet, hogy a kínai nagydíj és a verseny nagyjából egyre esik. A szereplések után mindig kapunk egy kis pihenőt, kivéve, amikor már két hét múlva újra menni kell. Ha egy hónap van még a következőig, akkor általában megadnak két napot, a hétfőt és a keddet. Természetesen csak akkor, ha jól szerepeltünk. Ha nem, akkor az edzés maga lesz a pokol utána. Jobb nem kihúzni a gyufát.
- Ha nyerünk Melbourneban - vigyorgott. Te jó ég, mit terveznek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése