01

2017. február 8.
Moszkva, Oroszország

Elégedetten másztam be a forró vízzel megtelt jacuzziba. Ki gondolta volna, hogy a szólózás ilyen jól fizet? Bár, amennyit régebben rám költöttek a szüleim, még mindig nem tudtam volna visszaadni nekik. A méregdrága versenyfürdőruhák, csapatcuccok minden mennyiségben (természetesen csináltatva) jócskán terhelik a számlát. Viszont, már én is a felnőtt korosztályt erősítettem, ezáltal már versenyeken is kereshetek pénzt, helyezéstől függ, hogy mennyit. A szólóban még több apró ütötte a markomat, hiszen ott egyedül én kaptam az egészet, amennyi ki volt osztva rám, és nem az egyesületé. Szólistaként kifolyólag már sok helyen bemutatóztam is. Szponzori események, megnyitók, gálák szintén jövedelmeztek. Ne is beszéljünk tovább a pénzről. A szerdai nap sem különb, mint a hétfői, keddi, és a csütörtöki. Péntek a kedvencem. Azon a napon nincs edzés.
Lement az alapozási időszak, kőkemény, heti harminchat óra erősítés megállás nélkül. Egy korosztállyal feljebb lépve, juniorból felnőttbe, még több a munka. Új szólóm lett, meg kellett csinálni a csapatkeretet, néhány helyett új kűrt is csináltak, a meglévőkön pedig nehezíteni kell. Elvégre, már márciusban érkezik a következő versenyszezon, addigra készen kéne lennünk. Szerencsére már február volt, így túlléptük az alapozási időszakot. Viszont a korosztályba rengeteg ember tartozott. Volt a felnőtt keret, akik versenyeztek az olimpián is, létszámuk a tartalékokkal együtt összesen tizenkettő. Megtalálható még az előző évben feljött, volt juniorok is, lehet lesz még egy csapat, mert ők is négyen vannak. Plusz már mi is itt voltunk, rajtam kívül három lány. Ebből a húsz emberből kéne kikerülnie nyolcnak.
Összességében, a csapat hangulata (még így is, hogy ilyen sokan vagyunk) egész jó. Például, Svetlana (Romashina) eltökélt szándéka, hogy ha visszavonul, én leszek a helyén. Így rengeteget segít mindenben, tanácsokat osztogat. Az egy másik kérdés, hogy a tartalékok, akik már három éve ebben a helyzetben vannak, nem pont rám gondoltak, mint helyettesítőre. Azt is mondhattuk, hogy féltékenyek. Bár, ki ne szeretné, ha egy ötszörös olimpiai és tizenkilencszeres világbajnok támogatná?
Igazából semmi extra sem történt ma. Az év második hónapja lévén, már csak heti harminc órát edzünk. Egész kevés, nem? Hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön, mint említettem, hat óra az edzésidő, de a kűrök miatt akár tíz órát is bent vagyunk a központban. Tatyana szerint a számolás nem edzés, ezért azt nem nézte, mint időt. Komolyan, stopperrel mérte, hogy meglegyen a szükséges óraszám. Péntek az egyetlen nap, amikor szünet van. Szombaton reggel hattól egészen tízig hajtanak, de itt nem foglalkoztunk kűrrel. Vasárnap pedig hajnali öttől hétig egy laza két óra úszás. Tisztában vannak vele a vezetők, hogy felnőtt ember lévén elfoglaltak vagyunk.
Kimásztam a habos vízből, és megszárítkoztam. Elment az idő, már hat óra, pedig fél ötkor jöttem. Mintha nem lennék eleget vízben, másfél órán keresztül ücsörögtem. Végigsimítottam a cserepes vádlimon. A sok klór egyáltalán nem tett jót, de képtelenségnek éreztem annyiszor bekenni magamat, hogy ne száradjak ki. Maradt inkább a hosszúnadrág. Felvettem a szokásos, otthoni melegítő szettemet, a hajamat pedig úgy ahogy van, csurom vizesen kontyba kötöttem. Holnap ugyan úgy vízben leszek, minek foglalkozzak vele? Amúgy se megyek ma sehova.
Idő közben anya is hazaért, és nekiláttam a vacsora elkészítésének. Fehérjedús csirkemellhez felvágtam pár szelet uborkát és paradicsomot. Micsoda kalóriabomba. A kötelező, edzések utáni löttyöt szerencsére már lenyomtam a torkomon. Valami proteines, teljesítményfokozó hülyeség. Elvileg narancsos, de borzalmas az íze. Készítettem egy bögre banánturmixot (szigorúan csak banán és egy kis alma), azzal együtt felvonultam a szobámba. Bekapcsoltam a tévét, s végignéztem a falamon. Mindenhol képek, érmek, kupák borították a polcokat, és egy fogason lógott az egyik bemutatós fürdőruhám, amit ajándékba kaptam. Az a ruha elképesztő lett, Darya (a tervező) nem spórolt. Bár az én pénzemet bánta, de megérte. Azért vihettem el, mert annyi rajta a kő, és félő, hogy több alkalmat már nem nagyon bír ki. Amúgy, nem tarthatjuk meg a ruhákat, ha mi álljuk, akkor sem. Az a vicces, hogy ezekkel az apró dolgokkal már csak a versenyen foglalkozunk, kivéve, ha tematikus a kűr. Viszont akkor fogni kell a pénztárcát, és kifizetni a felvarratott kétszár, vagy akár félezer követ is.

Miközben az íróasztalomra tévedt a tekintetem, megláttam a Red Bullos sapkát, amit apa itt hagyott nekem. Tényleg, ezt el is felejtettem megemlíteni. Az újév első nagy híre, hogy apát felvették a Forma-1-es Red Bull Racinghez mérnöknek. Már elutazott Milton Keynesbe, a gyár közelében vett is egy házat, és jelenleg ott lakik. Ő is menni fog a csapattal minden egyes nagydíjra, szóval még kevesebbet látom, mint ezelőtt. Meghívott magával. Őszintén szólva, mindig is érdekelt a Forma-1. Ha tehettem, megnéztem a futamokat. Minden álmom kimenni egyre, de az edzések miatt sajnos nem lehet. Bár, ki tudja, jön valamilyen szponzori esemény, esetleg a kicsiket viszik versenyezni (olyankor egyik edző sincs itt, ezért nincs edzés). Kíváncsi vagyok, hogy milyen az ottani világ. Talán lesz lehetőségem megismerni is.