2017. február 12., vasárnap

04

2017. február 12.
Milton Keynes, Egyesült Királyság

Történelmi előrelépés. Sikerült rávennem magam arra, hogy kimozduljak itthonról. Tegnap kicsivel dél előtt estem be a gyárba, s ma is itt vagyok, már reggel nyolc óta. Egész nap csak tébláboltam, Danivel és Maxszel voltam. Többször is bejártuk az épületet, esetleg leültünk valahova. Ha a pilótákat elhívták tárgyalni, akkor elbeszélgettem a büfés csajjal. Egészen jóba lettünk, megtudtam, hogy Ginának hívják. Várjunk. Mikor is lettem én ilyen nyitott?
Bementem a raktárba, ahol az autókat tartják. Lecsúsztam a fal mentén, s csak néztem ki a fejemből. Belegondolni is furcsa, hogy egyetlen hétvége alatt három barátot is szereztem. Bár, a hollanddal a viszonyom erős túlzással nevezhető csak annak. Nem tudom, valamiért nem bízik bennem. Előttem állt az egyik RB13, a tesztautó. Már az utolsó simításokat végezték rajta. Odamentem, s végigsimítottam a sötétkék festéken. Gyönyörű.
Megunva a csodálkozást, átsétáltam a büfébe, ahol meglepetésemre ott ült az ausztrál. Szerintem rám várt.
- Szia, hogyhogy itt? - kérdeztem. Egy pillanat alatt elillant a borús hangulatom. Mosolyogva köszöntem rá. Még mindig nem tudom, hogy miért, de határozottan jó hatással van rám. Mellette nem vagyok az a búval bélelt pesszimista. Belegondolva abba, hogy holnap újra elkezdődik a monoton edzés, máris csökkent az életkedvem. Hiszen, minden jó egyszer véget ér.
- Gondoltam, beszélgethetnénk, de most normálisan - nevetett. Hát, igen. Rengeteget kommunikáltunk, de igazából csak hülyeségekről.
- Rendben. Mesélsz a többi pilótáról? Kíváncsi vagyok, hogy milyenek a kamerák mögött.
- Ha végighallgatsz egy pár órás monológot, részletesen is elmondom.
- Érdekel - könyököltem a térdemre, s felé irányítottam a tekintetemet.
- Helyezkedj el kényelmesen, mert tényleg hosszú - vigyorgott. Látványosan szétterpeszkedtem, de elkezdtem lefelé csúszni. A lábammal meg akartam támasztani magamat, de elvétettem az előttem lévő asztalnak a lábát, és beestem alá. Szerencsétlenség.
Daniel konkrétan fuldokolni kezdett a röhögéstől, és egy ideig nem akarta abbahagyni. Lejjebb csúsztam, és leültem a földre. Mivel a még mindig nevető ausztrálnak esze ágában sem volt utánam nyúlnia, így kénytelen voltam magamat megsegíteni. Szerintem egy vergődő halra hasonlíthattam.
- Kezdhetjük? - fújtam ki magam, miközben két kézzel támaszkodtam az asztalra. Szúrós szemekkel néztem Danire.
- Igen, igen - legyintett a kezével, s próbálta visszafogni a vigyorgást. Valljuk be, nem sikerült neki.
Érdeklődve néztem rá, mire szépen-lassan beszélni kezdett.
- Legyen először a nagy kedvenced, Lewis - mondta, miközben felfelé tartotta a hüvelykujját, s lelkesen vigyorgott - Nem szoktam sokat beszélni vele. Gyakran találkozunk az eredményhirdetés előtti szobában, de Nicot jobban kedveltem, hozzá mentem inkább oda. Ők pedig nem beszélnek egymással. Tudod, hogy milyen kínos csend szokott ott lenni? Néha megpróbálom szóra bírni őket, de már ott tartok, hogy inkább Totoval, a csapatvezetőjükkel beszélek, mert vele lehet - nevetett.
- Emberileg milyen? Nem bunkó? Néha ilyesmiket is hallok.
- Nem akarok róla ítélkezni, de azt tudom, hogy a médiában nagyon felkapták. A pályán kívül, ha véletlen összefutunk, akkor egész kedves. Imádja a rajongóit. Azt nem nagyon tudom, hogy milyen a magánéletben, hiszen én csak pilótaként ismerem, de te majd kideríted. Szerintem jól kijönnétek - kacsintott.
- A többiek?
- A Ferrarisok közül Kimit nem ismerem annyira, de tényleg nem egy bőbeszédű. Sebastiannal jól kijövök. Olyan életvidám, általában jó kedvű. Aranyos a srác, bár néha gyerekesen viselkedik. Mint ahogy kinéz - mosolygott - A többiekről nem nagyon tudok mit mondani, csak a Torro Rossósokról. Daniilt nem kedvelem. Eléggé be tud flegmulni, visszaszájal. Megérdemelte ezt a lefokozást. Carlosról nem gondolnád, de egy őrült. Minden buliban benne van, és olyan hülye ötletei vannak. Huh, ne tudd meg, mit szokott lerendezni, amikor összekerül Daniillal. Az utóbbi és a spanyol olyan szócsatákat szoktak vívni, hogy csak állni, és bámulni szoktuk őket Maxszel. Nem arról van szó, hogy nem bírják egymást, nagyon jó haverok, de az orosz egy pillanat alatt lehűti Carlost.
- Milyen a kapcsolatod a csapattársaddal? Tényleg, hol van Max? - kérdeztem.
- Hazament. Már hat óra van - nézett rá a telefonjára.
- Nem baj.
- Szóval, Max. Jóban vagyok vele, de már egyre jobban érezhető az a feszültség, versengés, hogy ki a jobb. Őszintén, nem tudom, hogy veled miért ilyen távolságtartó - húzta el a száját.
- Én sem - sóhajtottam fáradtan - mennem kéne. Holnap edzés.
- Tényleg, ha majd lesz versenyed, akkor szólj, szívesen megnézném, még sosem voltam ilyenen - lelkesedett. Még ilyenkor sem fáradt el?
Mire apa is végzett, elbúcsúztam Danieltől, aki nagy meglepetésemre, megölelt. Furcsa volt érezni a szoros kezeket magam körül. Teljesen elszoktam az emberi érintkezéstől. Csak az volt mindennapos, hogy edzésen megrúgnak.
Lewis számomra egy nagy rejtély. Nem tudom, hogy miről beszélhetett az ausztrál, mert nem szoktam nézni a Fomra-1-es híreket, csak a közvetítést. Este kilenckor, az ágyamban rengeteg hírt elolvastam róla. Bevallom, egyre jobban kezdett érdekelni, mi is van a sajtónak mutatott álarc mögött.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Igazán egyedi történetnek tartom még most is, és egyre jobban kezdem megszeretni a fogalmazásodat. Várom a következő részeket! :)

    Puszi!
    Femmy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Femmy!
      Nagyon köszönöm a kommentet, remélem a további részek is elnyerik a tetszésedet! <3

      Törlés