2017. október 29.
Mexikó, Mexikóváros
Mexikóváros tűzpiros
alkonyában tapasztaltam meg igazán, hogy mi is az.
Parázslott a levegő, jóleső nyüzsgés ölelte körül a paddock
világát. Országszerte százezrek izgulták végig a futamot. Ő nem tudta, hogy itt
vagyok. A futam elején, pont a felvezető körben sikerült beesnem a garázsba,
ahol egyből a kezembe nyomták a fülest. Senki sem mondta ki, de mindenkinek ott
motoszkált a fejében, hogy ma reális esély nyílt a címre. A felvezető kör után
a piros lámpák kialvását összetett kézzel vártam. Imádkoztam, hogy ne történjen
semmi a rajtnál.
Ez Mexikó, ráadásul még hívő sem vagyok, minek hallgatnának
meg az égiek?
Az egész boksz egyszerre ugrott fel, mikor a negyvennégyes
számú Mercedes lassulni kezdett. Csak nehogy a motorral legyen valami –
mormoltam. Nem szép dolog a káröröm, de a bajnoki tabella jelenleg második
helyén álló Sebastian is visszaesett. Tudtuk, hogy lehetetlen feladat beérni.
Csakis abban bízhattunk, hogy nem ér fel a második helyre. Még gondolni sem
akartam a címre, nehogy túlságosan beleéljem magam. Egy ország szurkolt a
britnek.
Jól látható volt a sérülés az autó hátulján, majdnem az
egész diffúzor leszakadt. Bíznunk kellett benne, hogy kihúzza a végéig. A
kerékcserés srácok hibátlanul dolgoztak, egy mosolyt is küldtem nekik
bátorításképpen. Carmennal együtt izgultunk. Így is dagadt a melle, hogy a fia
háromszoros világbajnok, mit ne adna azért, ha négyszeres lenne.
A negyvenedik körben már egészen világossá vált, de még se
merte senki elkiabálni. Sebastian hátránya behozhatatlanná vált. Emberi
képtelenség. Pár perccel később visszaestek az eredmények, látszott, hogy ő is
elengedte. Lewisszal nem kommunikáltak sokat, minden idegszálával a vezetésre
koncentrált. Ellenben a garázsban folyamatosan folyt a tanácskozás és az
esélylatolgatás, amit volt szerencsém végighallgatni.
Jócskán benne voltunk a délutánban, mikor elérkeztünk az
utolsó körhöz. A hátrány akkora volt, hogy még kört is kapott a brit. Néma
csend honolt, feszülten várakoztunk. Toto pár évet öregedett ezalatt a két óra
alatt. Ugyan nem ez volt az utolsó sorsdöntő futam, de mindent beleadtunk. Minél előbb, annál jobb.
Vettel átszelte a célvonalat a negyedik helyen. A közönség
is lélegzetvisszafojtva várt, a levegő megfagyott. Óráknak tűnt az a perc, míg
körbeért a Mercedes. A kilencedik helyen ugyan, de célba ért. Az első
pillanatban fel sem fogtam. Hatalmas üdvirigálás tört ki.
- Úristen – suttogtam hitetlenkedve, de amint ezt Bono is
megerősítette, rájöttem, hogy ez a valóság.
Október
huszonkilencedikén Lewis Hamilton megszerezte a negyedik világbajnoki címét,
ezáltal beérte többek közt Sebastian Vettelt és Alain Prostot is.
Kicsattanó örömmel öleltem meg Lewis anyukáját, majd
odamentem a többiekhez, és gratuláltam nekik is, hiszen teljes mértékben
megérdemelték. Egész évben elképesztő munkát végeztek.
Euforikus állapotba került az egész csapat. Hirtelen akkora
teher szakadt le mindenki válláról, hogy azt elképzelni is nehéz. Megnyerték
ezt az évet is, sorozatban negyedszer is. Vigyorogva néztem, ahogy Lewis
kiszaladt a tömegbe, majd visszatért hozzánk. A szerelők mögül láttam, ahogy
szorosan megöleli az anyukáját. Miután elengedte, ezt a pillanatot
választottam, hogy előlépjek, ki a boxutcába. Eleinte észre sem vett, mivel
beálltam a többiek közé, majd mikor lepacsizott mindenkivel, nálam egy
pillanatra megállt. Hitetlenkedve meredt rám. Mélyen belenéztem a szemébe, és
melegség öntött el. Lehet, a két külön töltött hónap, a számtalan mélypont,
veszekedés miatt még erősebben kezdtem el vonzódni hozzá, ötletem sem volt.
Érezni akartam az ölelését, a csókját, egyszerűen csak azt
akartam, hogy az összes gát felszakadjon, s végre csak egymásé lehessünk. Mikor
összeértek ajkaink, hirtelen megszűnt a külvilág. Nem voltak eszetlenül
üvöltöző szerelők, nem volt nyakunkba öntött pezsgő, se a tűzijáték zaja, csak
mi ketten. Furcsa, beazonosíthatatlan érzés kerített hatalmába. Nem vonzódás
volt, hanem valami egészen más.
- El sem hiszem – mondta, majd újra megcsókolt.
Gyorsan lezavarták az eredményhirdetést, amit egy
diszkrétnek tervezett ünneplés, a valóságban azonban hatalmas buli vette
kezdetét. Másfél órán keresztül öntötték a nyakunkba a pezsgőt, a ruhám
teljesen átázott, de egyáltalán nem zavart. Rég láttam Lewist ilyen
felszabadultan ünnepelni. Már csak én voltam egy kicsit stresszes, de tudtam,
hogy semmi baj sem lehet.
Éppen a szobájában ültem és a serleget nézegettem. Nem
akartam elvenni tőle ezt az időt, hagytam, hagy adja ki magából az egész éves
feszültséget. Az elmúlt hónapokban voltak hullámvölgyek, főleg az én életemben.
A dolgok nem úgy alakultak, ráadásul az idegeskedés a viszonyunkra is kihatott.
Szinte megmentett minket ez a nagydíj és a lehetőség, hogy ki tudtam utazni.
Halkan lenyomódott a kilincs, azonban mégis odakaptam a
fejem. Az újdonsült bajnok sétált be rajta.
- Baj van? – kérdezte aggódva.
- Nem, csak hagyom, hagy élvezd ki ezt az időt. Rád fér –
mosolyodtam el.
- Már a legtöbben pakolnak. Kijössz egy kicsit?
- Persze – bólintottam, majd felálltam.
- Már összepakoltam, gondoltam, felülhetnénk a teraszra.
Követtem őt. A langyos szél kellemesen borzolta a hajam, a
hőmérséklet tökéletesnek bizonyult, már nem volt forróság, de hideg sem. Nem
néztem az időt, de alkonyodott. Az égalja vörösen fénylett, a lemenő nap
sugarai még éppen kilátszottak a felhők mögül. Mindig is szerettem a
naplementében gyönyörködni.
Pár percig csendben ültünk egymás mellett. Mikor
összekulcsolta az ujjainkat, a szívem majd’ kiugrott a helyéről. Azt kívántam,
bárcsak megállna az idő, és így maradnánk örökre. Nem értettem magamat, de
megszólalt, ezáltal a gondolatmenet félbemaradt.
- Szerinted nem kéne valamilyen becenevet adnunk egymásnak?
Vagy ilyesmit – kezdte.
- Mire gondolsz?
- Mit szólnál, ha „barátnőm”-nek hívnálak? – Teljesen
elpirultam a burkolt kérdéstől.
- Tetszene – válaszoltam tűzpiros arccal, de boldogabb nem
is lehettem volna. Szorosan odahúzott magához, majd megcsókolt.
Leírhatatlan volt az érzés, de a hazafelé úton, miután
kitisztult fejjel tudtam gondolkodni, megvilágosodtam. Ez nem csupán vonzódás.
Mexikóváros tűzpiros
alkonyában tapasztaltam meg igazán, hogy mi is az a szerelem.
Vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése